Minden éjjel felriadok egy rémes álomból, de amikor körbe nézek, rákell, hogy jöjjek, ez a valóság. Rákell, hogy jöjjek, tényleg nem láthatlak többet, nem ölelhetlek szorosan magamhoz.
Nem suttoghatom a füledbe "szeretlek". Nem mondhatom a hibáimért, azt, hogy sajnálom. Mindig mellettem voltál, de most már csak figyelsz... figyelsz a messziből, de egyszer találkozni fogunk, újra. Addig éjjelente azért sírok, mert nem lehetsz itt mellettem, hiányzik az illatod, már kezd halványulni... Bárki mondja "Ne sírj"... "Idővel jobb lesz"
Én ezt nem hiszem. Hisz a minden napok most olyan szürkék, ahogy elhagytál, az amit veled töltöttem idő, most üres. Mit csinálok? Ülök, nézek ki a fejemből. Nem akarok arra gondolni, hogy nem vagy itt, de egyszerűen az nem megy..
Próbálom az űrt kitölteni mással, de nekem te jelentetted a mindent... És jelenteni is fogod. Sosem felejtelek el.
Másnak mozdulatában is téged látlak. Ez már szinte nevetséges.
Sosem foglak kizárni az életemből, mert örökre a szívembe zárlak. És még azon túl is~
Figyeld meg! Mindent elkövetek, hogy büszke legyél rám!...
Saranghae~ <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése