Már megint eltévedtem. Már egy éve közlekedek az sm épületében, mégis képes vagyok eltévedni. Nagy léptekben szedem a lábaim mert találkozóra megyek amit hamar lefogok késni ha nem találom meg a helyes utat. Vajon az életben jó utat választottam?
Ez mindig ébren tartott éjszakánként hogy, Mi lett volna Ha. Egy döntésünk van az életben. Ami lehet helyes vagy rossz. Sose tudjuk melyik a jó csak ha már megtapasztaltuk, de akkor már nem lehet visszafordítani.
-Megint eltévedtél? -összerezzenek a hang hallatán és a lábam is a földbe gyökerezett. Mint egy robot, olyan lassúsággal fordultam az illető felé. A falnak volt dőlve haja barna most kicsit kócos is, gondolom a próba miatt. Száján mindent sejtő vigyor húzódik. Testtartása mint mindig nyugodt. Kábultan néztem rajta végig, majd hirtelen ellökte magát a faltól és zsebre tett kézzel közeledett felém. Amikor megállt előttem bal kezét arcomhoz emelte majd lágyan érintett. Arcom bizsergett érintésétől majd lassan hajam fülem mögé simította s fülemhez hajolt, ahogy a levegőt rám fújta csiklandozta arcbőröm. Egész testem bele bizsergett és egy nagyot sóhajtottam. Mindig ki voltam neki szolgáltatva, amit élvezett is, csak én nem. Megcsapott az illata ez az ismerős régi illat, még én vettem neki a parfümöt,mikor még együtt voltunk. Elkezdtek feltörni az emlékek s jónak láttam most már elmenni.
-Me..mennem kell. -mondtam neki dadogva majd léptem egyet hátra így messzebb kerültem tőle és szinte könnyes szemmel néztem rá. Egy gyors fordulattal pedig el is futottam a közeléből. A könnyeim már patakokban folytak, alig láttam valamit, ennek következtében bele is ütköztem valakibe pontosabban kifektettem mert mindketten a földön kötöttünk ki én rajta terültem el.
-Reita, miért sírsz? -kérdezi az alattam lévő, aki hangja alapján az én barátom akihez siettem, Luhan. -Nem meg mondtam hogy csak akkor sírhatsz ha én is itt vagyok. -mondja dirigálós hangon. Mellkasába fúrom a fejem és csak jobban bőgök. Már tényleg saját magam sajnálom. Annyira szerencsétlen vagyok. Miért nem tudom már elfelejteni Taemint?
-Sajnálom. -dünnyögöm mellkasába. Luhan szorosan átölel majd egy puszit adott fejtetőmre.
-Álljunk fel és beszéljük meg a dolgot. -mondja lágy hangon. Lassan felállok róla majd ő is követ. Fejem lehajtva van hogy ne lássa könnyes arcom. Államnál fogva emeli maga felé majd letörli a könnyeket és szorosan magához ölel. -Miért sírsz?
-Találkoztam Taeminnel.-dünnyögöm mellkasába, de remélem nem értette.
-És mit csinált? Bántott? -kérdezi aggódva közbe eltolva magától. Megráztam a fejem. -Reita, meddig akarjuk még ezt csinálni? -mondja Luhan majd elenged és lehajtva fejét hátrébb lép. Ijedten nézek rá, nem tudom, vagyis sejtem hogy mire érti ezt csak felfogni nem tudom.
-Ne... -a torkomban lévő gubótól megszólalni se tudok. Érzem hogy megint sírni fogok.
-Túl kell most már tenned magad rajta.. Vagy ő vagy én! -mondja határozottan.
-Te! -dünnyögöm.
-Ezt mondod, de így is érzel? -érdeklődik.
-Igen! Nem azért vagyok veled mert nem szeretlek.. vagy csak mert menekülni akarok Taemintól, hanem mert szeretlek. -kiabálom és már patakokban folyik a könnyem.Luhan újra átölel olyan szorosan mint még soha.
- Én is nagyon szeretlek! - súgja a fülembe majd meg is puszilja kellemes bizsergés futott végig rajtam amitől el is mosolyogtam. - három napja.. -csókol végig nyakamon. - Hiányzol de nagyon.
-Mennyi időnk van? - kuncogok, mire eltol és megragadja a kezem s pár ajtóval arrébb húz majd benyit egy raktár szerűséghez. -Komoly? -nevetek kajánul. Amint az ajtót bezárta egyből ajkaimra tapadt és a falnak nyomott. Fenekem alá nyúlt majd felemelt az ölébe, reflexszerűen átfontam derekát lábaimmal. Csókja ki volt éhezve, rám éhezett. Férfiasságát is egyre jobban éreztem aminek közevetkeztében belevigyorogtam a csókba ő pedig ajkamba harapott. Hátra kaptam a fejem és csak vigyorogtam rá.
-Rossz kislány vagy. -mondja félmosollyal és nyakam célozza meg.
-Te meg rossz fiú! -sóhajtozom. Pólóm alá nyúl majd gyorsan le is veszi rólam. Hátrál kicsit majd lerak a földre ami kicsit hideg volt így fel szisszentem. -Jobb ha sietsz mert ide fagyok. -viccelődöm.
-Értettem főnök asszony. - gombolj ki nadrágom majd lehúzza rólam a bugyimmal egyetemben, ugyan így tesz magával is és rám fekszik. - Szeretlek. - súgja majd lassan belém hatol én meg felnyögök kicsit hangosabban de Luhan belém folytja egy csókkal. Kezeivel mellettem támaszkodik és elkezd mozogni. Lehet a földön vagyok de még Ő most ezt is eltudja velem felejtetni és mintha a fellegekben lennék. viszonylag hamar eljött mindkettőnknek az orgazmus ilyen gyorsak se voltunk még soha, mit nem tesz három nap külön lét.
-Ma este nem jösz át? - veszi Luhan a pólóját én meg már a nadrágom.
-Nem tudom, nem lenne jó ötlet. -veszem vissza a pólóm, Ő meg már készen áll előttem.
-Nem fogja senki sem megtudni. -öleli át derekam és szemembe néz.
-A múltkor is ezt mondtad. -csapok kicsit mellkasába. Megforgatja a szemét majd összekulcsolja a kezünket és boldogan kilépünk az raktárból.
-Nocsak, nagy az öröm, nem akarom megtudni hogy mit kerestetek ott bent.. -halljuk meg Taemin gúnyos hangját. Mindketten felé fordulunk.
-Kopj le! - mondja unottan Luhan.
-Mi vagyok én tetkó? - háborodik fel Tae.
- Kiakarod húzni a gyufát? -indult volna felé Luhan de szerencsére fogta a kezem és visszatudtam tartani.
-Taemin kérlek menj el. - nézek félve a szemébe.
- Az a vicces Reita hogy te sem akarod hogy elmenjek. Mégis ezt mondod. -rázza a fejét.
-Bocsáss meg hogy nehéz túltennem magam egy 7 hónapos kapcsolaton amikor is te csaltál meg. - kiabálok vele. - Mit képzeltél hogy? Megcsalsz az egyik barátommal és majd legyintek egyet? Hát nagyon tévedtél!
-Oh mintha te olyan álszent lennél! - ront vissza. Tudom hogy nem csak 2 hónapja vagytok együtt Luhannal. Mikor mi még együtt voltunk ugyan úgy flörtöltetek.
- Flört! - kiáltom. - Úristen szegezze le valaki a fejem egy ártatlan kis flört miatt. -nyúlok a fejemhez. - Tudod mit? Nem bántam meg hogy szakítottunk! Sőt örülök is neki, egy sokkal jobb emberrel vagyok aki jobban szeret mint te valaha, ha szerettél volna valaha. -folyik le egy könnycsepp az arcomon. Taemin hatalmas szemekkel néz rám és neki is könnyek gyűltek a szemeibe. - Sajnálom, Soha többet nem akarlak látni! - Luhan felé fordultam aki szinte büszkén nézett rám, és boldog volt de a szemében neki is könnyek voltak. Rámosolyogtam majd megfogtam a kezét és mondtam hogy menjünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése